A gyógyításról
„Nem én gyógyítok, Isten gyógyít. Én csak az eszköz vagyok hozzá” szokta mondani Joao.
A gyógyítás nem Joao médium által, hanem a vele kapcsolatban álló szellemi lények (entitások) által történik. Több mint 30 entitás dolgozik azon hogy segítse gyógyulásod.
Joao alkalmanként egy-egy entitást fogad magába.
A többi – nem megtestesült – entitás másképp segíthet neked a gyógyulásod folyamatában: akár a meditációs teremben ülsz, akár bármelyik más helyen a Casaban: a nagy csarnokban vagy a kertben, a vízesésnél, a kristályágyas kezelés során, a panzió szobádban, vagy akár már a Casaba érkezésed előtt útközben is részesülhetsz az entitások gyógyító energiájában. A gyógyítási folyamat pedig tovább folytatódik elutazás után is.
A gyógyulásod történhet fizikai, érzelmi, mentális vagy szellemi szinten, vagy mindez akár együttesen.
A gyógyulás személyes folyamat ami általában bizonyos időt vesz igénybe. Vannak néhányan akik szinte rögtön megtapasztalják a gyógyulást, másoknak hónapokra, vagy még hosszabb időre van szükségük és néhányak részére szükséges, hogy a gyógyulásuk érdekében visszatérjenek.
A gyógyulás nemcsak attól függ, hogy milyen előrehaladott a betegség, hanem függ az ember pszichés állapotától, spirituális tudatától és néha a karmától.
Gyógyulásodat segítheted pozitív hozzáállással, pozitív gondolatokkal.
Nyisd meg szívedet az isteni adomány befogadására, amelyből itt, a szeretet és gyógyulás szent helyén bőven van. Összpontosíts embertársaid iránti szeretetre, a szellemi tisztaságra és negatív érzelmeidet próbáld elengedni. Az energia áramlását gátolják a negatív érzelmek – mint félelem, gyűlölet, féltékenység.
Az entitások azokon tudnak segíteni leginkább, akik a fényt és spirituális békét keresik. Mindenki szabad akarattal rendelkezik. Isten annyit tud tenni értünk, amennyit mi magunkért képesek vagyunk megtenni. Az esélyt a gyógyulásra itt mindenki megkapja, de ahhoz hogy ezzel a lehetőséggel élni tudjunk és gyógyulni tudjunk szükséges az is, hogy változtassunk korábbi önpusztító életformánkon, felfogásunkon, negatív érzéseinken, ami a betegséghez vezetett.
Az abadianiai tartózkodás után hazatérők gyógyulásuktól függetlenül is, megtapasztalva itt a szeretet érzését szinte más emberré válnak, megváltozik szemléletük, jobban odafigyelnek embertársaikra, békésebbek, segítőkészebbek lesznek.
Elvárások
Ha a Casaba érkezve azt várod, hogy Isten leszáll hozzád, válladra teszi a kezét és azt mondja: „ Gyermekem, most meggyógyultál és mehetsz haza” akkor valószínűleg csalódni fogsz.
Ha ez lenne a sorsod, akkor Istennek nem lenne szüksége arra, hogy Abadianiába gyere ahhoz, hogy veled ilyen csodát vigyen véghez, ezt otthonodban is megtehetné veled
Ha most itt vagy, akkor ez azért van, mert valószínűleg most nem ez a lehetőség vár rád.
Több mint valószínű, lesz azonban itt számodra valami, ami által megtanulhatod Isten szeretetének és gyógyító erejének befogadását.
Emlékezz tehát arra, hogy TANULNI vagy itt és készülj fel arra, hogy saját részedet is megtedd ennek érdekében, bármi legyen is az.
Azok, akik készek arra, hogy megváltoztassák eddigi gondolkodásukat, akik készek arra, hogy el tudják engedni minden ellenállásukat a változás érdekében, akik meg tudnak bocsátani úgy maguknak mind azoknak akik valaha is bántották őket, azok fogják a legtöbbet profitálni az itt tartózkodásuk során.
Bár olyan emberek is vannak itt, akik Joao Médiummal együtt idejüket és energiájukat annak szentelik, hogy gyógyulásod folyamatában segítséget nyújtsanak neked, ne felejtsd hogy a gyógyulás útja, amit itt megkezdesz, elsősorban a saját feladatod.
Ha láthatnák a spirituális dolgok nagy összefüggéseit, nagyon meglepődnénk azon, milyen keveset kell tennünk nekünk magunknak, de az egész dolog nem működik addig, amíg hozzá nem tesszük mi is a saját részünket.
Jó hogy itt vagy és valami a lelkedben arra ösztönzött hogy ide gyere.
Ez valószínűleg azt jelenti, hogy lehetőséget kaptál arra, hogy fejlődj, javíts egészségi állapotodon és talán azt is hogy másokat is segíts gyógyulásukban.
Itt nem kifejezetten vallási, hanem inkább spirituális élmény vár rád, ahol minden vallás képviselőjét és természetesen az ateistákat is szeretettel várják.


