Entitásokról

 

Alapfogalmak

 

Spiritizmus, Médiumság, Médium és a Ház entitásai közötti összefüggés részletes magyarázata nem célja ennek az ismertetőnek.

 

Az érdeklődők bőséges irodalmat találnak ebben a témakörben, beleértve Alan Kardec klasszikus irásait: Szellemek könyve, Médiumok könyve.

 

A spiritizmus fő tana az, hogy szellemek léteznek az előtt és az után hogy testet öltenek abban a formában, amelyben a jelenben tapasztaljuk őket.

A spiritiszta tanok azt is állitják, hogy kommunikálhatunk ezekkel a szellemekkel.

 

Azok az embereket, akik kifejlesztették a szellemekkel való kommunikáció képességét,  médiumoknak nevezzük. Sok különböző módja létezik ennek a kommunikációnak és sok különböző tipusa a médiumoknak. 

 

Mindezen túl maguk a médiumok is különböző szinten állnak -  képességeik fejlettségét illetően.

 

Braziliában nagy hagyománnyal és elszántsággal gyakorolják a spiritizmust, több helyszinen, több spiritiszta központban

 

A Szent Ignác Ház úgy méretét, mint működését és elismertségét tekintve egyaránt egyedülálló.

Készülj fel tehát arra, hogy egy különleges lehetőséget kapsz itt. Reméljük, hogy a legtöbbet fogod tudni kihozni ebből.

 

Entitások és a Médium

 

csak néhány különbözőségre szeretnénk itt felhivni figyelmed

Először is: a szó entitás olyan jótékony és fejlett szellemeket jelent, akik itt a Házban dolgoznak és segitik a Médium munkáját.

Bár mindannyian, igy vagy úgy egyfajta médiumok vagyunk – mi Médiumnak Joao de Deust  nevezzük.

Ezzel szemben az „entitás” Joao testében nyilvánul meg a  Házbeli összejövetelek során

 

Joao de Deus napjainkban az egyik legerősebb, teljes transzban működő médium nemcsak Braziliában, hanem valószinüleg az egész világon.

Több különböző szellemet tud megtestesiteni.

Ezel közül néhány:  Loyolai Szent Ignác, Salamon király, Fracisco Xavier, Dr Augusto de Almeida, Jose Valdivino és Oswaldo Cruz.

 

Ez  az egyedülálló képessége azt a ritka lehetőséget adja nekünk, hogy ezekkel az entitásokkal kommunikálhassunk:  egészségügyi vagy életvitelbeli problémáinkra tanácsot és segítséget kérjünk tőlük.

 

Ez egy nagyon ritka lehetőség és éljünk vele.

 

 

Kapcsolat az entitásokkal / szellemi vezetőkkel

 

A szellemi vezetők nem úgy látnak minket, ahogyan mi látjuk magunkat. Mozgó energiaminták, színek és harmóniák vagyunk a számukra.  Egyszerre láthatják múltunkat, jelenünket és jövőnket. 

 

Egy magasabb szintű szellemi vezető csak akkor kommunikál velünk, ha mi vágyunk erre a kapcsolatra,  csak azt tudják tanítani, aki maga is  vágyik  spirituális fejlődésre, tisztább belső látásra és nyitottabb tudatosságra.

 

A szellemi vezető mindig abban segít, amire kérjük és ameddig ezzel nem okoz kárt másoknak, vagy nem akadályozza szellemi növekedésünket.

A szellemi vezetők szinte bármit megtesznek, amire csak a szeretet és a fény nevében kérjük őket.  Kérhetjük őket, hogy erőt és gyógyító energiát küldjenek.

 

A szellemi vezetők segítenek - nekünk annyi a dolgunk, hogy megnyissuk magunkat és befogadjuk ezeknek a lényeknek a szeretetét és szellemi energiáját.

 

A szellemi kapcsolatra mindig úgy tekintsünk, mint ami kiegészíti és gazdagítja az életünket, de nem helyettesíti vagy irányítja azt. Szellemi vezetőnk  nem tanulja meg helyettünk karmikus leckénket. Ezt nekünk, magunknak kell megtenni. Ne várjuk, hogy a szellemi vezetők megoldják összes problémáinkat.  A szükséges lépéseket a változás érdekében nekünk  magunknak kell megtenni.

 

Kapcsolat teremtés módja: Imával kérjük a szellemi vezetők segítségét.

Meg kell tisztítani és el kell lazítani elménket annak érdekében, hogy tudatosságunkat összpontosítani tudjuk, meg kell nyitni lelkünket hogy befogadjuk a szeretetet – a világegyetem legfontosabb erejét és befogadókká váljunk a kapcsolat irányában. 

 

Rajtunk múlik, hogy tudatos munkával megnyitjuk-e szívünket előttük és megnöveljük lelkünk rezgésszámát.  Minél magasabb rezgésszámon működünk annál jobban tudunk kommunikálni a szellemi vezetőkkel és annál egészségesebben működik testünk.

 

A szellemi vezető oly módon adja át az információt, hogy azt megérthessük a mi nézőpontunkból és szellemibb módon tekinthessünk életünkre, de kérdéseink legyenek egyszerűek, hogy amikor megkapjuk a választ, az könnyen értelmezhető legyen.

 

Szellemi és lelki tisztaságunk ha magasabb szintre ér, akkor egyre tisztább üzeneteket kapunk.

 

A magas szintű szellemi vezetők sokat mondanak néhány szóval. Szeretetre, megbocsátásra, toleranciára tanítanak. Támogatnak és bátorítanak a szellemi fejlődésben és abban, hogy belső erőnket, mélyebb bölcsességünket használjuk.

 

Soha nem mondják, hogy ezt vagy azt tegyük, illetve hogy ezt vagy azt kell tennünk. A  kapott információ nem a végső igazságot képviseli, hanem egy lépés a megértés felé, hogy végül mi magunk fedezzük fel ezt az igazságot.

 

Elfogadhatjuk vagy elvethetjük tanácsaikat, a szellemi vezetők soha semmit nem erőltetnek ránk,  nem bírálják felül szabad akaratunkat. A szabad akarat tisztelete a szellemvilág egyik legfontosabb törvénye.

 

Tudatosságunk és szabad akaratunk szerint választhatjuk meg utunkat.

Ha úgy döntünk hogy nem fogadjuk meg tanácsukat, s valami olyasmit teszünk, amely lassítja szellemi növekedésünket, a szellemi vezetők nem tartanak vissza.

 

A szellemi vezető gyakorta kommunikál velünk anélkül is, hogy nekünk tudomásunk volna erről. Ilyen lehet egy álom, egy gondolat, egy  szokatlan megérzés, egy véletlennek tűnő esemény - amely megoldja egy problémánkat.

 

Bizonyos „egybeesések” vagy „véletlenek” történhetnek minden nyilvánvaló ok nélkül, amelyek választ adhatnak kérdésünkre - csak  éppen sietős életünkben sokszor elmegyünk e jelek mellett.

 

A szellemkapcsolat további jele lehet pl. hűvösség, melegség vagy bizsergés a test valamely részén – amivel figyelmünket próbálják felkelteni.

 

A szellemi vezetők gyakran választják az információ átadásának módjául a telepátiát, vagy  embereket, eseményeket irányítanak életünkbe, hogy oltalmazzanak és elősegítsék szellemi növekedésünket.

 

Érdemes figyelni a velünk történő eseményeket – egy megjegyzést, amelyet másként értékelünk most, szavakat, vagy mondatokat az éppen kezünkbe kerülő újságban, amelyek felkeltik figyelmünket.. lehet egy bizonyos könyv vagy film - bármi, ami egy szellemi vezető üzenetét hordozhatja.

 

Kérdéseinkre a válaszok azonban sokszor tudatunkon belül vannak, mégis túl gyakran fordulunk kifelé ezekért a válaszokért.

Meg kell tanulnunk bízni az üzeneteken túl belső útmutatásunkban, a belső hangunkban, amely megszokott gondolatainknál magasabb forrásból származik.

 

Szellemi növekedésünk  útjában álló legnagyobb akadály a félelem.

A félelem az egyetlen akadály, amelyet le kell győznünk, mert ez vezet a negativitás egyéb formáihoz. Minél inkább levetjük félelmeinket és elfogadjuk magunkat szellemi lényként, annál könnyebben nyitjuk ki magunkat a szellemi vezetőktől kapható bölcsesség és szeretet előtt.

 

Ha negatívak vagyunk, akkor negativitást vonzunk és tapasztalunk. Ha szeretők vagyunk, szeretetet vonzunk és tapasztalunk. Minél többet adunk, annál többet kapunk. Minél többet segítünk másoknak, annál többet segítünk önmagunknak is.

 

Ha törődünk másokkal, fényesebb lesz auratestünk, ami automatikusan magunkhoz vonzza a magasabb szintű szellemi vezetőinket.

 

Amit mások felé sugárzunk a világegyetembe, azt kapjuk mi is vissza. Az energia, amelyet küldünk (szeretet, gyűlölet, együttérzés…)  visszahat életünkre.  Szeretet, megbocsátás és együttérzés nemcsak a szellemi növekedés, hanem a gyógyulás sarokkövei is. 

 

Felelőséggel tartozunk életünkért és soha nem hibáztathatjuk a körülményeket, vagy bármely külső hatalmat.

Ez az érdekes fénykép egy abadianiai ház kertjében készült

fénylény - entitás?

angyalka?

Érdekes fényjelenség a szinpadon. Entitás?

Joao látható műtétre készülődik a szinpadon.

Vállánál a fényjelenség - entitás?

Dr Augusto de Almeida

Dr Oswaldo Cruz 1872 - 1917

Dr. José Valdivino

Francis Xavier.

 

A szellemi vezetők valamikor a Földön éltek és olyan szellemi fejlődésen mentek keresztül, hogy  lelkük tökéletes lett.  Ebben az állapotban választhatnak, hogy magasabb síkokra emelkedve  újra egyesülnek Istennel, vagy az alacsonyabb síkokon maradva segítenek másoknak lelkük  tökéletesítésében.

 

Valamennyien szellemek vagyunk, akik történetesen fizikai  testet foglalunk el, hogy működni tudjunk a földi síkon. A különbség köztünk és a szellemi vezetők között mindössze annyi, hogy ők nem foglalnak el fizikai testet és szellemileg fejlettebbek

Élet az élet után?

 

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

 

-Te hiszel a születés utáni életben?

-Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért  vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

-Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni,és majd a szájunkkal eszünk.

-Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges!

Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk . De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

-De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

-De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen  véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

-Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

-A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

-Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

-No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

 

Made with Namu6